Rinya és a tavasz

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

 

Rinya és a tavasz

 

 

  Rinya - Egy kutyus naplója  (20.)

A húsvéti bejegyzésben a Vörössel megígértettem, hogy a tavaszról mesélhetek nektek legközelebb. Nem tudom, hogy ez véletlen-e, éppen ebben az időben változott meg minden a környezetemben. Tovább volt világos. Többet sütött a nap. Igaz, nőtt a bundácskám is, de mivel a Gazdinak nincs saját növesztésű, ezért télen mindig felvett egy vastag cuccot, amit kabátnak hívott. Nos, mostanában egy másikat, egy vékonyabbat kanyarintgat magára, mikor sétálni megyünk. Ebből gondolom, hogy tényleg melegebb van.

A NagyKéknek sem kell lapátolnia a havat. El is rakott mindent egy sufniba. Az égből már nem hó potyogott, hanem néhanapján az eső. Persze megint tanultam… Mert az eső micsoda? Kitaláljátok? Víz. Tudtam, nem szabad belehemperegnem, mert ebben nem szabad fürödni, hisz koszosabb leszek, mint voltam. De azt már nem mondta senki, hogy lefetyelni is tilos belőle. A Gazdi rám üvöltött. A hangja olyan magasan szólt, mint a légvédelmi sziréna az esti filmben, melyben az emberek bántották egymást, s a NagyKék csak szimplán háborús filmnek titulálta azt, amikor együtt néztünk a dobozt.

-         -       Rinya, nehogy megnyald! Beteg leszel!

Jó, tudom, a Gazdi engem óv, de miért jobb neki, ha a szívroham visz el az ijedtségtől rögtön, mint hogyha belepetyelek néhány baktériumot, s attól néhány napig sűrűbben kell kiengednie az udvarra, s hígabbat nyomok a betonra… Állítólag az a baktérium ott ül a pocsolyában, s lesben vár, hogy valaki felnyalja, s megbetegítse az óvatlan áldozatot. Lehet, ez csak mese, mint a filmek a tévében, mert én abban a vízben nem láttam senkit, és semmit… 

Megváltozott az udvar is. Az a barnás foltos föld zöld színre változott. Kiderült a foltok neve fű. A gyep közepén állt egy nagy karó. Nem értettem, mire való. Hacsak arra nem, hogy Liliom néném időnként tiszteletét teszi ott. Hát, erről a karóról kiderült, hogy fa, egy tulipánfa. Rózsaszín virágokat hozott. Bár gyorsan le is dobálta a földre. Kiismertétek már a Gazdit, ugye? Nem engedte, hogy játsszam a szirmokkal.  Gyorsan összesöpörte, s a kukába dobta. „Mert sosem lehet tudni, hogy van-e benne valamilyen méreg” Ezért nem játszhatom a bogyókkal sem, a bokrokon. Hahó! Kutyus vagyok. S figyelem Anyát. Használom már az orrom is. Felfoghatatlan, miért gondolja a Gazdi, hogy mindenben okosabb nálam, mikor tized annyi szagot sem érez, mint én…

A tér, ahova sétálni jártunk szintén új borítást kapott. A képet róla a Vörös mellékelte. Nem értettem, mi folyik itt. Itt is minden zöld, sárga, fehér, kék… Az a rengeteg új illat! Sok-sok új élmény ért. 

-        -      Újjászületik a természet! – mondta a NagyKék, mikor vele tettem meg a napi szokásos túrámat.

Mi van?! Ha újjászületik, akkor valamikor el kellett pusztulnia. Ki tette ezt a természettel? S egyáltalán ki ő? Liliom néném erre a kérdésemre kifeküdt. Azt mondta Anyámnak, most már végképp meggyőződött arról, hogy az agyam rosszul van összedrótozva. Én meg ekkor bizonyosodtam meg róla, hogy vele nincs minden rendben, hisz, hogyan került volna drót a fejecskémbe?

Aztán megértettem… A NagyKék homályosított fel. A természet az, ami körülvesz minket… Tudom, az a környezet… De ez a környezet élő. Mikor megszülettem, akkor tél volt. S ekkor azok a növények, amelyek nem a meleg szobában laktak, azok a hideg miatt, úgy tesznek, mintha nem élnének. Hogy miért kell ez a színjáték, nem értem… S a természet, persze pont olyan következetes, mint az emberek. Semennyire. Mert van kivétel. Például a tuják az udvarban. Ők megtartják a leveleiket télen is. Úgy látszik, ők nem szeretnek színészkedni…

Ha ez a tavasz, a sok finom illat, a melegebb levegő, a sok szép szín, új élményekkel gazdagítja a kutyusok életét is, mert sokat lehet szaladgálni az udvaron. A tavasz egy jó dolog. Úgy láttam az emberek is örülnek neki. Bár ők nem rohangálnak többet, sem az utcán, sem a téren, mint egyébkor…

 

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!