Rinya és a tiltott zóna 2.

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.


Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

Rinya és a tiltott zóna 2.

 

 

  Rinya - Egy kutyus naplója (16.)

Felfigyeltem, hogy Anyáék sem mehetnek mindenhova a házon belül. Persze, vannak ajtók, melyek akadályt képeznek a szabad mozgásunkban. Megfigyeltem, hogyha sokáig ugatunk, s kaparjuk őket, előbb-utóbb megnyílnak. Ezeket a gátakat a kilincs nyitja Madina néném szerint. Téved! Ha hosszasan vonyítok, kinyílnak. Mindig. Szóval a hangomnak varázsereje van!

Ha a házban vagyunk, az úgynevezett nappali a fő tartózkodási helyünk. Az elnevezés megint az embereket minősíti. Hiszen amikor a Gazdi itthon van, akkor reggel, és este is itt tölti jóformán minden idejét, épp a nappalát nem tölti itt, meg az éjszakát. Mi viszont éjjel is ott alszunk. Szóval a nappali egy buta elnevezés…

A nappalinak van egy része, melyet Anyát idézve egy „az embereknek derékig érő lengő ajtó” választ el, a minden kutyusra vonatkozó tiltott zónától. Erre az ajtóra nincs hatásom. Hiába vonyítok, és kaparom; sohasem engednek be oda. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan! A Gazdit fel lehetne jelenteni kutyuskínzás miatt! Az a terület az, ahonnan isteni, ínycsiklandozó illatok áradnak, mikor a Gazdi főz magának, meg a NagyKéknek, meg a többi embernek, akik itt megjelennek néhanapján. S ott készíti el a mi táplálékunkat is, mióta nem szopizunk. S pont oda tilos bemennünk! Hát nem felháborító?!

Ha olvassátok a blogomat egy ideje, akkor tudjátok, hogy a „tilos” ismeretlen szó számomra. (Ritka kivételeket nem számítva, mint például az a dolog az Árammal, aki megüthet.) Én is és a tesóim is ostromoltuk az ajtót, de aztán rájöttünk, hogy alatta kell próbálkozni…

Láttuk a csomó lábakon álló hatalmas fehér dobozt. S láttunk egy ezüstszínű dobozt is. Onnan szálltak az őrjítő illatok. A Gazdi sütőnek nevezte azt. A helyiséget meg konyhának…

-                  -    Nem, Rinyuska! Nem jöhetsz be a konyhába! A sütő meleg, megégetnéd az orrocskádat.

Azért csak nekem mondta, mert én voltam a legkitartóbb. Aztán megtörtént… A Gazdi terítette az asztalt, amin enni szoktak az emberek. Vendégeket vártak. Többször kellett fordulnia az étellel. A kavarodást kihasználtam. Beszöktem. A sütő ajtaja félig nyitva. S azok a finom husi illatok!!! Elcsábítottak. Gondolkodás nélkül a fejecskémet benyomtam a résbe…

Mit mondhatnék…  A szomszédok is hallhatták a sírásomat. A NagyKék szerint az üvöltésemet. Nem csak fájt a pofácskám, hanem fájt, hogy nem vigasztaltak, nem babusgattak, hanem leordították a szőrt fejemről. Annyira megrettentem, hogy történt egy másik baleset is… Besárgítottam egy tócsával a padlólapot…

Azóta próbálok ellenállni az illatok kísértésének. Többnyire sikerül, mivel a lengőajtó megállít. De a sütőt elkerülöm, mert az, az én ellenségem. Főleg, ha tátva van a szája…

Szóval a tiltott zóna ebben az esetben is engem véd. De ezt csak nektek mondom, mert továbbra is állatkínzásnak tartom, hogy a csodás illatokat szimatolhatom, de a forrásukat nem kóstolhatom meg. Rögvest. Csak később szán meg az asztal alatt a Nagykék néhány falattal. De ez maradjon köztünk! A Gazdi nem tudhat róla…

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!