Rinya megismeri a vizet!

Üdv, lelkes Olvasó! 

Engedd meg, hogy az „1foto -1video-1story” irodalmi blog bemutassa legújabb írását! Remélem, hogy ezen a héten is vagy egy kis mosolyt csalok az arcodra, vagy szórakoztat az elbeszélés, vagy elgondolkodsz az olvasottakon, vagy érdekesnek találod a leírásomat.

Kellemes időtöltést kívánok e sorok, fotók, videók között!

 

Rinya megismeri a vizet!

 

 

  Rinya - Egy kutyus naplója (4.)

 

 Hát ez meg miféle cím? Tudom én mire való a víz! A vizet meg kell inni. Főleg miután anya nem volt hajlandó szopiztatni bennünket, mert állítólag már nagyok vagyunk ahhoz, hogy ő tápláljon bennünket. Meg állítólag az éles fogacskáink már fájdalmat okoznak neki.  Azt mondta:

- Ez már a Gazdi feladata, hogy etessen titeket. A Gazdi finom tápot vesz nektek, azt kell ennetek!

Hát megkóstoltuk! Képzeljétek, jóízű volt! Aztán a Gazdi  elébünk tett egy kis tálka szintelen folyadékot. Jól esett a táp után! Nos ez volt a víz! Tehát a víz ivásra való!

Aztán később kiderült nem csak arra használják az emberek sem. Képzeljétek felcipeltek az emeletre oda, ahol  én addig sohasem jártam. Egy meredek izén lépegetett a Gazdi felfelé, amit lépcsőnek hívott. Bevittek egy kis helyiségbe, mely ugyanolyan burkolattal bírt, mint odalent minden. Csúszott, ha futkároztunk rajta , de ennek a színét sötétebbnek láttam. 

S ott volt még egy rövid lépcső. Gondoltam, megmutatom a Gazdinak, nem kell felkapnia a földről és vinnie. Fel tudok én is ugrani rá! S újra, s újra! Nem nagy cucc! S egyszer csak elfogytak a fokok, s én lendülettől beleestem egy fehér szakadékba, amiből nem tudtam kimászni. A Gazdi nevetve jegyezte meg!

- Rinyuska, pont jó helyre kerültél! Most megfürdetlek a kádban!

S megnyitotta a csapot, amit már ismertem lentről! A tappancsom tisztára olyan lett, mint mikor bepisiltem. Akkor nem győzte letörölni rólam, most meg ő maga önti rám! De babrált valamit, s egy csövön keresztül több sugárban dőlt rám a langyos víz. A sikítófrászt hozta rám! El kezdtem ordítani! Anya lent valószínűleg tudta mi történik velem, de nem jött segíteni. Szabadulni akartam, de nem bírtam kimászni szorult helyzetemből. S akkor valami sűrű folyadékot kent szét a testemen a Gazdi. Még jobban üvöltöttem.

- Rinya, fejezd be a hisztit! Tudom, hogy nem fáj, nem csíp, s nem túl meleg!!!

A sűrű folyadék volt a sampon. Aztán jött még a balzsam… Már az ordításba is elfáradtam… Aztán egyszer csak a Gazdi kiemelt a kádból. Belecsavart egy kellemesen meleg bolyhos rongyba, amit törölközőnek nevezett, s levitt a megszokott helyemre. Betett a ketrecbe. Majd megfagytam, bár vagy 26 fok volt a lakásban. Állítólag pont miattam. Aztán Gazdi bekapcsolt valami akármit, ami meleg levegőt fújt rám. A hangja ismerős volt. A nénéim és anya is feküdt már a ketrecben ezt a ”zenét” hallgatva. Ők hogy nem féltek tőle? Várjunk egy kicsit… Nem is olyan rossz!

Nem tudom mennyi idő telt el így, mert valószínűleg elaludtam. Gazdi kiszedett a ketrecből. Megdörzsölt, s feltett az asztalra, amit a fotózásokról már jól ismertem. Ennek tényleg elment az esze, ha azt hiszi, hogy most pózolni fogok neki! Hát nem is azt akarta… 

Egy hangos vacakot irányzott felém, ami forró levegőt fújt rám nagy erővel.  Ezt a hangot is hallottam korábbról, de halálra váltam. Mi a fene üvölt abban az izében ilyen hangosan!  Láttam, a Gazdi ezt a fegyvert már néhányszor maga ellen is fordította, amitől a szőr a fején felborzolódott, -neki csak ott van- s amitől úgy nézett ki, mint egy dühöngő őrült. Le akartam ugrani újra és újra, de ő nem engedte. Aztán végre csend lett. 

Elengedtek, s én rohantam Anyához szopizni, mert egy ilyen tortúra után egy kiskutyának igen is kell még egy kis anyai támogatás…  

Meg kellett tanulnom, hogy a víznek több funkciója van. Meg lehet inni, s fürdeni is lehet benne. Ez utóbbinak semmi értelmét nem láttam.

Ha elolvastad az írásom,

Egyáltalán nem bánom,

Ha írsz róla néhány szót,

S elmondod, hogy mit gondolsz.

 

Remélem, ellátogatsz ide újra!

S nem kell a fejem ereszteni a búnak!

Ne távozz haragosan!

Viszlát itt! Hamarosan!